"Minden nõ Playboy-nyuszi"
Szalai Júlia 2002. december 03. 14:41, utolsó frissítés: 14:38Az elsõ osztályú szépségû nõnek önmagában van az értéke, vagyis az arca a vagyona. A múlt században a polgári házasság piacán a nõk megtanulták szépségüket a gazdasági rendszer részeként felfogni. Mára ez megváltozott.
Amikor az 1980-as években a nõk betörtek a hatalmi rendszerbe, a házassági piac nem hivatalos szépség-pénzneme hivatalossá vált a munkaerõpiacon, amit végül a törvény szentesített. Amint a nõk megszabadultak nemiségük házasságpiaci árusításától, amelyre anyagi függõségük kényszeríttette õket, az anyagi függetlenség elérésére tett kísérletük egy majdnem azonos árucsere-rendszerrel szembesült.
Ha elég szép, csinos és fiatal nõ vagy, dolgozhatsz, de igyekezz nem megöregedni, elhízni, megráncosodni, mert akkor a munkaadónak teljes jogában áll kirúgnia téged.
Nõk három mûszakban
A társadalomkutatók szerint téves az az elképzelés, miszerint a nõk elsõsorban dekoratív szerepet töltenek be, míg férjük vagy férfi munkatársaik helyettük is dolgoznak. Sõt, megbízható és nagy létszámú mintán elvégzett szociológiai felmérések alapján elmondható, hogy a nõk keményen dolgoznak; sokkal keményebben, mint a férfiak.
Az egész világra nézve igaz ez, és a jelenség régebbi, mint amióta írásos feljegyzések léteznek. Az amerikai történész Rosalind Miles rámutat, hogy "…a történelem elõtti idõkben a nappali órákat folyamatosan végigdolgozva a nõk a törzs teljes élelmiszerszükségletének nyolcvan százalékát termelték meg. A férfiak a csoport túléléséhez szükséges munka egyötödét végezték, míg a fennmaradó négyötödét teljes egészében a nõk."
"A nõket általánosan minden korszakban keményebben dolgoztatták -- írja Miles -- és kevésbé fizették meg, mert a munkaadók mindenütt egyetértettek abban, hogy a nõket sokkal könnyebb rávenni arra, hogy elviseljék a súlyos fizikai kimerültséget és a nincstelenséget, mint a férfiakat."
Az amerikai Humprey Közügyi Intézet 2002-es felméréseinek eredményei szerint, míg a nõk a világ össznépességének kb. felét adják, az összes munkaóra kétharmadát õk dolgozzák le. Mindezek ellenére a világ jövedelmének mindössze egytizedét kapják, és a világszerte a tulajdon kevesebb, mint 1%-át birtokolják.
Az ENSZ Nõk Évtizede világkonferenciája jelentése egyetért a fenti megállapítással, a következõt mondva ki: "ha a házimunkát figyelembe vesszük, a nõk az egész világon kétszer annyit dolgoznak, mint a férfiak. Ha a férjes nõk házimunkáját megfizetnék (ugyanolyan órabérben, mint amennyit ezért a munkáért egy takarítónõnek, szakácsnõnek, házvezetõnõnek fizetni kellene), a család jövedelme 60%-kal nõne."
Az Egyesült Államokban a nõk önkéntes munkájának értéke évi 18 milliárd dollárra rúg. Az iparosodott országok gazdasága összeomlana, ha a nõk nem végeznék el az ingyenmunkát: a közgazdászok szerint Nyugaton mindenütt ez képezi a bruttó nemzeti össztermék 25-40%-át. Így nem csoda, hogy az átlagos nõ sokkal kevesebb szabadidõvel rendelkezik és sokkal fáradtabb, mint a férje.
A megmaradt kis szabadidejét és energiáját pedig kénytelen szépségápolásra és regenerálódásra fordítani, ha meg szeretne maradni a munkahelyén. Itt nem plusz ötperces fésülködésrõl van szó. Amerikai befutott menedzsernõk azt állítják, hogy az évi kb. 60000 dolláros jövedelmüknek egynegyedét, szabadidejüknek 70%-át fordítják fitness-klubok, kozmetikai szalonok, fodrászüzletek látogatására.
A szakmai szépség-feltétel
Mielõtt a nõk nagy számban munkába álltak volna, volt egy jól meghatározott társadalmi rétege a kimondottan a szépségért fizetett hivatásosoknak: õk voltak a manökenek, a színésznõk, a táncosok, a magasabban fizetett szex-munkások (például a luxus-konzumnõk). Ma ezzel szemben az a helyzet, hogy minden szakma, amelybe a nõk nagy arányban jutnak be, gyorsan más besorolásba kerül, részben vagy egészben kirakatszakmává alakul át.
A szépséget mostanában -- az eredeti kirakatszakmáktól egyre távolabb esõ hivatások és foglalkozások esetében is -- úgy kezelik, mint amit az Egyesült Államokban a hátrányos megkülönböztetésrõl szóló törvény BFOQ-nak nevez (bona fide occupational qualification, azaz valós foglalkoztatási feltétel). Az amerikai Playboy Club alkalmazási alapelvei a következõ skálán rangsorolták a pincérnõket:
1. Hibátlan szépségû lány (arc, alak, ápoltság)
2. Elfogadhatóan szép lány
3. Határeset (öregszik vagy korrigálható megjelenési probléma fejlõdött ki nála, pl. kicsit meghízott)
4. Elvesztette nyuszis küllemét (mert megöregedett, vagy mert korrigálhatatlan megjelenési problémája támadt)
A férfi munkatársakra, akik ugyanott és ugyanazt a munkát végezték, semmiféle értékelés nem vonatkozott. Gloria Steinem írónõ szerint "minden nõ Playboy-nyuszi". Noha a szépség egyáltalán nem fontos ahhoz, hogy egy nyuszi pontosan, megbízhatóan, tökéletesen végezze munkáját, a nõk alkalmazásának ez a fogalma kiterjeszthetõ minden dolgozó nõre.
Nyuszi a tv-képernyõn
A televíziós hírstábok szerkesztõi hasonlókat üzennek a nõknek: az öreguras, ráncos, disztingvált férfi bemondót a képernyõn a sokkal fiatalabb nõi hírolvasó hivatásos csinossága egészíti ki. A férfi: egyéniség, amit akár a szabálytalan arcvonás, a ráncok, az õsz haj, a szõrpamacsok, a puffadtság, a pocak, az arcizomrángás és a puffadtság is kifejezhet. És mindez érett hatalmának részét alkotja. A nõknél az idõsebb kor nem presztízs, hanem maga a vég. A bemondó Christine Craft szerint a negyven feletti bemondók 97%-a férfi, a maradék 3% pedig olyan negyvenes nõkbõl áll, akik fiatalabbnak néznek ki koruknál.
A nemzetközi jogtörténet nagyon sok olyan esetet ismer, amikor idõsebb vagy a szépségideálnak már nem megfelelõ nõk fellebbeztek az ellen, hogy kirúgják õket munkahelyükrõl. Naomi Wolf A szépség kultusza címû könyvében rengeteg ilyen esetrõl tesz említést, a bírói döntések azonban ezeknek a pereknek a többségében igazat adott a munkáltatóknak. Szerintük itt nem nemi diszkriminációról van szó, hanem piaci logikáról. Ha egy bemondó nem vonzza a közönséget, nem végzi jól a munkáját. A munkaadónak joga van megválogatni alkalmazottait abból a szempontból, hogy ki végzi hatékonyan munkáját, azaz ki hozza a legmagasabb profitot.
A tévé képernyõjén szereplõ nõnek hivatásából kifolyólag szépnek kell lennie, ez rendben is volna. De miért szükséges szépnek lennie egy tanárnõnek, orvosnõnek vagy újságszerkesztõ nõnek? Azok a nõk, akik így méltatlankodnak, nem értették kristálytisztán a bírói döntések mögöttes üzenetét: a nõnek, bárhol dolgozik is, a közönséget, az eladást, az ügyfeleket, még a diákokat is az iskolapadba szépségével kell bevonzania. Ha nem teszi, nem elég jó a szakmában.
A másik véglet: akik megteszik
Léteznek viszont olyan nõk is, akik csinosak, ápoltak, formában tartják magukat, és pontosan olyan rövid szoknyát viselnek munkahelyükön, hogy vonzerejük bevetésével a lehetõ legnagyobb profitot biztosíthassák vállalatuknak. Jogi szempontból azonban õk sincsenek túl könnyû helyzetben: "munkahelyi szexuális zaklatási per esetén egy nõ feltûnõ szexualitását olyan fontos tényezõnek tartja a törvény, hogy emiatt a zaklatás okozta sérelmet a lehetõ legkisebbnek ítélik: a nõ érzelmeit nem sértheti nagyon a zaklatás, mivel hiányosan és provokatívan öltözik".
A bírósági vélemények szerint, ha egy elárusítólány az üzletben provokatív ruhában jelenik meg, és magát mutogatja, akkor nem elképzelhetetlen, hogy zaklatni fogják. Sajnos, nem minden dolgozó nõ részesül jogi tanácsadásban a reggeli öltözködéskor. De érzik azt, hogy a munkahelyeken mûködik az öltözködés 22-es csapdája. Jogi értelemben a nõknek tényleg nincs egy törvénycikkelyük, amit magukra vehetnének.
Naomi Wolf írja: "A törvény szerint a szépség zaklatást válthat ki, de férfiszemmel próbálja eldönteni, mi válthatja azt ki. Egy munkaadó nõ egy jólszabott halszálkás tweedöltönyt észvesztõen provokatívnak érezhet, amint az izmos férfiidomokról hullik alá… De valószínûtlen, hogy a törvény az õ szemszögébõl lássa a provokatívnak ható férfiöltözéket, ha õ viselõjétõl -- kirúgással fenyegetõzve -- szexuális szolgáltatást követel. "
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!