2019. február 21. csütörtökEleonóra
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Hargitai kalandpark, Közép-Európa leghosszabb siklópályájával

kérdezett: B. P. E. 2010. augusztus 09. 09:22, utolsó frissítés: 09:38

Már nyáron is van miért Hargitafürdőre menni. Románia legnagyobb, 200 ezer eurós befektetéssel épült kalandparkjának tulajdonosával beszélgettünk.


Két hete nyílt meg Hargitafürdőn az ország legnagyobb kalandparkja. A másfél hektáros területű, a Csipike sípálya szomszédságában lévő Balu Park tulajdonosát, Kristály Pétert kértük meg, mutassa be a projektet, és meséljen az első tapasztalatokról.


Bár csak egy szűk félórát töltöttem Kristály Péterrel, már ennyiből is egyértelművé vált, mennyire fontos a befektető számára ez a hely, és mennyivel több, mint egy egyszerű befektetés. Az interjú közben ugyanis végig a pályákat figyelte, néha abbahagyva egy-egy gondolatot azért, hogy felhívja a figyelmem arra, hogy egy kisgyereket hogy segít az anyukája, vagy hogy kiszóljon a védőfelszerelése alatt nagy mosolyt rejtegető Tófalvi Éva biatlonistának: ugye hogy jobb, mint lövöldözni?



Miért pont Balu?


– Ezt a kalandparkot mi Balu Parknak neveztük el, mert ez egy román-magyar közös befektetés. A magyarok mondták, hogy legyen Medve, ha már itt van a Hargitán, de az, hogy Maci Park, nem biztos, hogy románul érthető. Az Ursuleţ-et viszont a magyarok nem értik. Akkor jött az ötlet, hogy keressünk egy olyan mesefigurát, akit mindenki ismer, és így lett Balu, aki játékos, kalandos, indákon szaladgál. Egy kalandpark logója általában arról szól, hogy egy alpinista agyonkötözve lóg lefele, mi pedig egy olyan képi világot választottunk, amelyben a medve egyből az élményt juttatja a gyerekek eszébe.


Mindenkinek fülig ér a szája, mikor kimegy a parkunkból, attól eltekintve, hogy folyik róla a víz, mert ki akarta próbálni az összes pályát. Nagyon-nagyon formában kell legyen valaki, aki végig akar menni az összes felnőtt pályán.



Hogyan született a kalandpark ötlete?

– A Hargitán semmiféle beruházás nem történt, sem téli, sem nyári, ezért arra gondoltunk, muszáj lépni. Mindenki azt mondja, hogy jöjjünk a Hargitára, a Hargitára, a Hargitára, de semmilyen tevékenység, szórakozási lehetőség nem adódik itt a környéken. Én az évek során elég sok vállalkozásba fogtam, és folytatom is, és találkoztam több országban is ilyen kalandparkokkal. Ez Franciaországból indul, ott 50 km-enként van ilyen kalandpálya, és ahogy jövünk egyre közelebb hozzánk egyre kevesebb van: Magyarországon már csak 150 km-enként vannak pályák, Romániában, ha jól tudom, kettő van, és most építenek még egyet Bukarestben.

Kristály PéterKristály Péter

Önmagában ez az ország legnagyobb kalandparkja. Igaz, hogy csak másfél hektár területen fekszik, de rengeteg elem van benne, 120 platformot foglal magába, 160 ember tud egyszerre játszani.

Ennek a parknak a tervezője egy matektanár, aki 5 évig szolgált a légióban Franciaországban, és utána 7-8 pályát épített föl, Magyarországon is van több pályája. Neki köszönhető, hogy ha benéznek a parkba, tele van ötletes kis játékokkal. A pályák száma 10 darab, ebből kettő gyakorlópálya, egy felnőtteknek, egy gyerekeknek. Emellett van két gyerekpálya, mindenik 14 játékelemből áll, ez azt jelenti, hogy egyik fától a másikig valamilyen játékelem van kitűzve - csiga, létra, kötél, hordó, bármi lehet az. Felnőtteknek négy pályánk van, ezek szintén 14 játékelemből tevődnek össze. Persze itt is megvannak a fokozatok, van kezdő, haladó, és fekete pálya, ahogy mi nevezzük.




A teraszon van egy kispálya, ami kizárólag 3 év alattiaknak való. Erről még annyit, hogy a kalandparkban a 3 év fölöttiek már mászhatnak, az apuka vagy az anyuka végigkísérheti őket. Ha egyszer végigmennek rajta a gyerekek, utána már úgy másznak, mint a kismajmok. Hihetetlen, miket tudnak produkálni.

Ezek mellett van két érdekességünk, ami egyedi: az egyik a csapatépítő pálya, ami arról szól, hogy négy ember kell ahhoz, hogy ezen a kilencelemes pályán végig tudjon menni. Ez cégeknek, négyszemélyes családoknak szól.

Közép-Európa leghosszabb siklópályájaKözép-Európa leghosszabb siklópályája

A végére tartogattam, nem hiába, a Közép-Európában egyedi siklópályánkat, majdnem eléri az 1000 métert, 985 méteres, és átmegy a tó fölött, és vissza is jön. Ez hét átakasztással van megoldva, a tavon egy irányba az átcsúszás önmagában 350 méter. Ez nagyon nagy szenzáció, ki kell próbálni.



Mennyire volt tudatos szándék megváltoztatni a Hargitára járók összetételét, életkorát a nyári periódusra? A bevett szokás az, hogy ide télen jönnek a fiatalok sízni, de nyáron csak az idősebbek járnak. Mennyire képes ezt egy ilyen pálya felülírni?

– Azért akartuk ezt a beruházást, mert így most is van amiért jönni a Hargitára. Télen azért sízni csak eljönnek az emberek, de nyáron nem járnak ide. A szálloda is hozzánk tartozik, és így volt lehetőségünk tapasztalni azt, hogy rengeteg ember kijön, és keresi a fürdőt. És amikor elmondod nekik, hogy itt tényleg van fürdő, de nincs plázs, és nem kell fürdőruha, mert ez kéngázfürdő, akkor úgy maradnak, hogy hoppá, mi is az?


Ez a fiatalokat nem vonzza, így muszáj volt nyárára teremteni valamit, amiért kijönnek Hargitára. Úgy gondolkodtunk, hogy az egész régiónak kell teremteni valamilyen szórakozási lehetőséget, szerintem ez többé-kevésbé össze is jött.



Mekkora befektetést jelentett a kalandpark létrehozása?

– Ez egy 200 ezer euró fölötti befektetés. Hihetetlen, mennyi pénzbe kerülnek a kábelek, maga a számítás és a felszerelés iszonyatosan drága. Az építőknek külön engedéllyel kell rendelkezniük, statikai, működési engedélyt, terveket kell hozzáadni a költségekhez. Ennek a kábelnek, amit használnak, 7-8 tonna teherbírása van, egy kamiont is el lehet vontatni vele. Mindenki kérdezi, hogy vajon az én száz kilómat elbírja? Persze, simán, mindenki mehet.



Számításaik szerint mennyi idő alatt térülhet meg ez a befektetés?

– Erről most egyáltalán nem tudok nyilatkozni, majd talán egy év múlva. A nyár is eltelt, rossz idő is volt, a mai az első nap, amikor tényleg süt a nap, meleg van, ilyenkor szívesebben mozdulunk ki a városból. 1400 méteren vagyunk, itt sokat segít a jó idő az emberek légzésében, kikapcsolódásában, közérzetében.



Egy átlagos napon mennyien fordulnak meg itt?


– Ezt sem tudom megmondani. Ha a múlt héten nem esett volna folyamatosan, akkor tudnék számokat mondani. Amikor lesz egy teljes hét, amikor jó idő van, nem esik az eső, akkor tudok erről nyilatkozni.



Milyen periódusban tud működni a kalandpark? Gondolom, télen nem lehet mászkálni.

– Mínusz 2 fokig működhet, arra kell vigyázni, hogy a platformokon, az elemeken ne legyen hó, azt le kell pucolni.Télen is biztosan nyitva lesz egy-két pálya, amit lehet majd használni.



Építenek reklámstratégiát a park köré, vagy arra alapoznak, hogy mivel az országban ilyen kevés pálya van, akit érdekel, úgyis tudni fog róla előbb-utóbb?

– Úgy próbáljuk megoldani a reklámot, hogy elég sok vezető céggel kapcsolatban állunk, és nekik adunk bónuszjegyeket, hogy mondhassák azt az alkalmazottaiknak: te jól dolgoztál ebben a hónapban, van két jegyed a kalandparkba hétvégére, szállással a Hargitán. Így próbáljuk bepörgetni.


Már cégek is jeleztek vissza, hogy foglalnának, iskolák jönnének ki délelőtt, amikor nincs olyan nagy forgalom, tornaóra helyett. A jégkorongozók is ide járnak: a kis prücskök, akik most kezdték a sportot, harmincasával érkeznek. A tanár bácsi itt már látja, ki az, aki félénkebb, ki az, aki bátrabb.



Említette, hogy van olyan pályájuk, amely alkalmas csapatépítésre. Van olyan szakemberük is, aki a teambuilding többi felét is irányítani tudja?

– Ami az outdoorhoz szükséges, azt meg tudjuk oldani. Több mint valószínű, hogy a többi munkálatokra is fogunk találni olyant, aki szeretne velünk szerződést kötni, és akkor közösen meg tudjuk oldani ezt a problémát is.



A 3 évnél kisebbek pályájaA 3 évnél kisebbek pályája





Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS