2017. április 25. keddMárk
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A nő ábrázolása a két világháború közötti református sajtóban

Sárai Szabó Katalin 2010. július 03. 11:53, utolsó frissítés: 11:53

Az első világháborút és a forradalmakat követően a nőemancipáció, a nőmozgalmak új korszaka kezdődött.


Az első világháborút és a forradalmakat követően a nőemancipáció, a nőmozgalmak új korszaka kezdődött. A feminizmus első nagy hulláma után a különféle konzervatív irányzatok és szerveződések kerültek előtérbe. A magyarországi református sajtó is tükrözte mindezt a változást.

Az utóbbi években a korszakkal foglalkozó kutatók érdeklődésének középpontjába került Magyarországon is a két világháború közötti újkonzervativizmus, ezen belül az úgynevezett konzervatív feminizmus. Ez a nők számára egyrészt a hagyományos szerepeket tartotta fontosnak: az anyai (ebbe beleértve nemzetvédő) és házastársi hivatást.

Másrészt sok mindent átvett a századelő feminista mozgalmából: például azt, hogy a nők kiléphetnek az otthonokból, fizetett munkát végezhetnek és közügyekkel is foglalkozhatnak. Ez az irányzat a leginkább az „úri” középosztály lányait és asszonyait érintette. Emellett azonban hangsúlyos irányzatként jelentkezett a konzervatív antifeministáké is, akik


kizárólag a tradicionális női szerepet tartották elfogadhatónak.



Az egyházi sajtóban a „református nő” árnyaltan elemezve, nemcsak a reformátusnak megkeresztelt nőkről írtak, hanem az önmagukat öntudatosan reformátusnak vallókról.

Ők középosztálybeliek, értelmiségiek. Aktív részük önkéntes vagy professzionális egyházi munkát végzett (a lelkésznék, a diakonisszák, az egyesületek nőtagjai). A református sajtó róluk szólva írt arról, milyen az ideális református nő.

E cikkek szerint Magyarországon az I. világháború után minden korábban biztosnak tartott fogódzó elveszett. Trianon traumája, a szétszakított nemzet tragédiája, a család intézményének „összeomlása”, a nemi szerepek összezavarodása, az egyházi élet válsága jelentette az alaphelyzetet, ebből keresték a kiutat a cikkírók.

A hagyományos család ideálja a nyugalmat, a biztonságot szimbolizáló ellenpólust jelentette. Az azonban egyértelmű volt, hogy a valóságos helyzettel szembe kell nézniük és meg kell találniuk a választ arra, hogyan lehet az általuk alapvetőnek tartott értékeket


összeegyeztetni a meglévő társadalmi viszonyokkal.

A református nő, a keresztyén nő számára a legnagyobb kihívást az új viszonyokhoz jól alkalmazkodó modern nő típusa jelentette, akit a női emancipációs mozgalmak „eredményeként” ábrázoltak. A modern nőt a dolgozó nővel azonosították, áldozatként mutatták be. Másrészt úgy ábrázolták, hogy a modern nő festi az arcát, cigarettázik, körömlakkot használ, manikűröztet, divatos ruhákat, kalapokat hord, lemond a családi életről.



A dolgozó nő, mint női típus megjelenését azzal is magyarázták, hogy a harmincas években kibontakozott gazdasági válsághelyzet miatt a férfiak nem akartak nősülni. A cikkírók elutasították azt, ha egy nő csak a luxusért, a jobb ruháért, a finomabb ételért, a szebb lakásért ment el dolgozni, és emiatt elhanyagolta anyai, illetve hitvestársi feladatait.

A dolgozó nőket az alábbiak szerint tipizálták: a kényszerből dolgozó nő, a tehetségét kibontakoztató nő, a családot és munkát egyaránt vállaló nő. Ennek a három típusnak ellenpólusát jelentette a


csak a luxusért munkát vállaló nő.

Szentmihályiné Szabó Mária írónő megvonta a határt a modern és a dolgozó nő között:„[A divatos nők között] szürke egérkék gyanánt átfut ugyan a dolgozó nő sokkal nagyobb hányada, de ezek úgy eltűnnek a selymek, prémek, ékszerek, divatos fürdődresszek, pyjamák és parfümök forgatagában, hogy nem is látszanak.”

Arra is felhívta olvasói figyelmét, hogy ezeknek a nőknek két szerepben kell helyt állniuk, hiszen a fizetett munka után otthon várja őket a családanyai kötelesség is. Mindez óriási „lemondásokkal” jár. Új fogalmat talált ki erre a jelenségre: a korszerű nő fogalmát.



A munkába álló lányokat sokan szabadosnak ábrázolták. Azért, mert a nő, kilépve az otthon világából, már nem állt a férfi felügyelete alatt, és a munkahelyén önállóan kellett megállnia a helyét. Volt olyan szerző, aki


a válások növekvő számának okát is abban látta,

hogy a munkahelyeken együtt dolgoznak nők és férfiak, és a „kedves fiatal” nők – akikkel így sok időt együtt töltenek férfimunkatársaik, és akikkel mindent meg tudnak beszélni – eltérítik a férfit a családjától.

Ennek a helyzetnek a megoldására a kiutat a vallásos nevelésben látták: megfelelő olvasmányok kiválasztásában, vallásos leányegyesületek munkájában való részvételben. A lányok a bibliaórákon, a vasárnapi iskolában, a diákkonferenciákon saját korcsoportjukban könnyebben terelhetők rá az evangéliumi útra, mintha az anyáknak ezzel a feladattal egyedül kellene megküzdeniük.

A megkonstruált modern nő külső jegyeiről az illatszerek, az arcfestés használatáról, a divatról és a dohányzásról a szerzők a legelutasítóbban nyilatkoztak, mint ami a keresztyén ideállal semmiképpen sem összeegyeztethető. A Kálvinista Szemle szerkesztője, a történelmi kálvinizmus magyarországi képviselője, Sebestyén Jenő alaposan körüljárta mindegyik témát és így fogalmazta meg álláspontját: „…az illatszerek használatával is úgy van az ember, mint a külső megjelenéssel általában, hogy t. i. az hitvallást is jelent egyszersmind. Ha tehát valaki nem elégszik meg az abszolút tisztaság illatával és valamilyen illatszert akar használni, akkor keresztyén nő létére legyen ízlése is ahhoz, hogy azt meg tudja választani. Ne legyen tehát számára az illatszer használata megbélyegző, ne legyen az illat rikító, nyugtalanító, bűnös gondolatokat ébresztő, kábító, titkos tendenciákat szolgáló, vagy legalább is olyan benyomásokat keltő.”

A divat kapcsán kifejtett nézetei két tételen nyugodtak. Az egyik, hogy a fiatal nők eszményképei a filmsztárok lettek, akiknek – Sebestyén szerint – foglalkozása, életkörülményei megkívánták a divat követését, de ezt egy „középosztálybeli intelligens nőnek” sem vagyoni helyzete, sem társadalmi állása nem engedte meg.



Másrészt a fiatal nőknek a testedzés, a külsejük ápolása helyett a lelki szépség ápolására és az erkölcsi jellem fejlesztésére kellene fordítaniuk a figyelmüket.


Az arcfestésről egészen elítélően nyilatkozott:

„…mekkorát kell süllyedni a keresztyén nőnek, ha meggondolatlanságában, hiúságában, bűnös önimádatában, ilyen »csábító eszközök« használatára vetemedik.” Úgy gondolta, hogy a komoly férfi megveti, és ösztönösen undorodik az efféle „kendőzés” láttán.

A cigarettázó nőt önmagában véve nem lehet erkölcstelennek nevezni, már csak azért sem, mert akkor hasonlóképpen kellene megítélni a dohányzó férfit is. Mégis úgy gondolta, hogy a keresztyén nőnek mellőznie kellene ezt a szokást, mivel egyrészt az újításokra, könnyelműségre kapható vagy „feminista hajlamú” nőktől indult, tehát elítélendő szellemiség áll mögötte. Ugyanakkor – és ezt a férfiakra is érvényesnek tartotta – a dohányzás szokása a gyengeség, a rabság és az önuralom hiányának jele.

Máshonnan közelítve azt is mondhatjuk azonban, hogy a szilárd, változatlan alapú vallási hagyományokat a nőmozgalomban bekövetkezett új irányzatok nem hagyták teljesen érintetlenül. Elsősorban ennek következményeként tűntek fel a nők új szerepkörökben az egyházi életben.

A másik ok a női oktatás általánossá válása és magasabb szintje volt. Az első világháború után


az egyház életében egyre természetesebbé vált,

hogy a nők konferenciákra jártak, bibliaórát tartottak, a templomon kívül hirdették Isten igéjét, teológiai tanulmányokat folytattak, folyóiratokat jelentettek meg, illetve rendszeresen publikáltak az egyházi sajtóban.

Az isteni teremtés szerinti szerepmegosztás alapelvét azonban mindezek a változások nem érintették: a református diskurzusban az eszmény továbbra is a hagyományos szerepeket ellátó nő maradt. Ennek megfelelően az anyai szerepkört kiterjesztették az egyházi életre is (óvó, védő, önfeláldozó attitűd). A nők egyházi működésének köre állandóan bővült, mondhatnánk: emancipálódott, miközben megmaradtak az éles határok. „Funkcióik” bővültek, de identitásuk alapjai nem.




ÉletmódRSS