2017. április 25. keddMárk
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Egy 1956-os aktfotózás története

Koltai Gábor 2010. június 26. 09:36, utolsó frissítés: 2010. június 27. 19:33

Hogyan készíthetett tehát egy magasabb munkahelyi és pártfunkciót betöltő kommunista aktfotókat kommunista munkáscsalád sarjáról?


1956 tavaszán a kőbányai Növényolaj- és Szappangyár dolgozóinak megszokott életét botrányos események kavarták fel. Történt ugyanis, hogy március közepén egy meglepő tartalmú boríték jutott el az üzem párttitkárához.

>> Történelmi témájú írásaink: tortenelem.transindex.ro >>

A feladó nélküli küldemény pedig hét darab – művészi jellegű – aktfotót tartalmazott, amit az egyik gyárban dolgozó fiatal lányról készítettek. A boríték kézhez vétele után a párttitkár, Udvardy Lajos azonnal vizsgálatot rendelt el annak felderítésére, hogy ki készítette ezeket a megdöbbentő felvételeket. Az eljárás gyorsan eredménnyel zárult, hiszen


a fényképeken modellt álló lányt jól ismerték



a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) helyi szervezetének prominensei. H. Mária édesanyja ugyanis az egyik üzemi alapszervezet titkára volt, apja pedig csoportbizalmiként is tevékenykedett a vállalatnál.

A Máriával folytatott beszélgetések után (amikor még ravasz módon nem faggatták őt az aktfotókról) kiderült, hogy a lány néha eljárt az üzemi fotószakkörbe, amelyet R. László üzemmérnök, a helyi ifjúsági pártszervezet (DISZ) vezetője szervezett.

Ezután Udvardy irodájában Lászlót és Máriát szembesítették azzal a váddal, hogy a „szocialista erkölcsöt” súlyosan megsértették viselkedésükkel. Bár a vádlottak először tagadták, hogy részt vettek volna aktfelvételek készítésében, a tárgyi bizonyítékok hatására végül beismerték tettüket.

Mária a szóban forgó aktfotók egyikén


Az ügy két dolog miatt is különösen kellemetlen volt a helyi pártvezetés számára. Egyrészt


a lány kommunista munkáscsalád sarja volt:

mindkét szülője a gyárban dolgozott, helyi szinten jelentősnek számító pártfunkcióban. Másrészt a felvételeket nem akárki készítette, hanem az az ember (szintén „munkásszármazású”), aki a kommunista fiatalok erkölcsére felügyelő szervezet helyi vezetője volt.

Az ügyet azonban már nem lehetett eltussolni, hiszen a pletykák nagyon gyorsan terjedtek a vállalaton belül, „már többen tudtak női öltözőben a dologról.” Udvardy Lajosnak nem volt tehát más választása, minthogy elindítsa a pártfegyelmi eljárást R. László ellen, aki természetesen párttagként került a DISZ-titkári pozícióba.

A történetnek helyszínt biztosító Növényolaj- és Szappangyár Nemzeti Vállalat 1948-ban jött létre, miután az államosítások során kiszakították a növényolaj-ipari részleget a Kőbányai Polgári Serfőző és Szent István Tápszerművek Rt. kereteiből. Az államosítással egy időben, az állampárttá váló MDP elkezdte kiépíteni saját pártcsoportjait a vállalatnál, amelyek idővel


egyre nagyobb befolyásra tettek szert,

és de facto át is vették a cég irányítását. Ez a folyamat természetesen nemcsak a Növényolajgyárban zajlott le, hiszen minden egyes munkahelyen és lakóterületen – a tagság számától függően – kisebb pártszervezetek vagy nagyobb pártvezetőségek, pártbizottságok jöttek létre. Az aktfotózásnak helyszínt biztosító gyár nem számított a X. kerület legjelentősebb üzemei közé, 1956-ban 166 párttag dolgozott ott.

Munkásnők az '50-es években. Az alábbi fotók is az '50-es évek hangulatát tükrözik


Történetünk 1956-ban játszódik, azonban mégsem nevezhetjük azt egy szokásos ’56-os elbeszélésnek. De beszélhetünk-e a forradalomról anélkül, hogy megvizsgálnánk, mi is történt a megelőző években a magyar társadalommal?

Az 1989-ben bekövetkezett változásoknak és az elmúlt időszak történeti kutatásainak köszönhetően túlléphetünk már, és túl is kell lépnünk a csupán az eseményekre és a politikatörténetre koncentráló megközelítéseken, és árnyaltabban, a társadalmi folyamatok megfigyelése révén kell hozzáfognunk 1956, illetve a forradalom kirobbanásához vezető időszak ábrázolásához.

Nemcsak 1956 felfogása tűnik azonban eléggé egysíkúnak, hanem a szocialista rendszer és azon belül a Rákosi-korszak bemutatása is. A történészek


gyakran leegyszerűsítve úgy ábrázolják,

hogy az 1948–1956 (gyakran 1948–1989) közötti időszakban egy olyan torz, embertelen diktatúra volt Magyarországon, amely az élet minden területére kiterjesztette befolyását, ahol az állampárt céljai eléréséhez, hatalma megtartásához akár a legkegyetlenebb eszközöket is képes volt felhasználni. A rendszer legnagyobb ellensége maga az egyéniség volt, ezt üldözte a kommunista elit, mely a társadalom uniformizálásában hitt.



Vajon ennyire egyszerű lenne a történelem, ilyen könnyen ábrázolhatjuk az ’50-es éveket? 1948 után meghalt a magyar társadalom, és csak hirtelen, 1956 októberében éledt újjá? Nem ilyen egyszerű a kérdés, és erre jó példa lehet az aktfotózás esete.

1956. március 28-án tehát pártfegyelmi eljárás indult R. László üzemmérnök ellen. A fegyelmi eljárás jegyzőkönyvéből tudjuk, hogy László, meghallgatása során nem tartotta magát vétkesnek, mondván, hogy ő csak művészi jellegű fotókat készített.

Továbbá hivatkozott az általa vezetett, és 1955-ben alapított üzemi fotószakkör alapszabályára is, amely


csupán a pornográf felvételek készítését tiltotta

meg. Mindez a fegyelmi bizottságot persze nem hatotta meg, amelynek tagjai nagy problémának találták azt is, hogy R. László nem volt őszinte a párttitkárhoz (azaz a Párthoz), amikor megpróbálta eltitkolni az esetet. Ez a „pártszerűtlen magatartás” pedig nem méltó egy magas rangú pártfunkcionáriushoz.



László azzal mentegetőzött e váddal szemben, hogy csupán meg kívánta védeni a lány becsületét, de amikor kiderült, hogy a pártvezetőség tud a képekről, akkor teljesen feltárta Udvardy Lajos előtt a történteket. Ezenfelül visszautasított minden olyan célzást, hogy hatalmi szóval kényszerítette volna a lányt a vetkőzésre, és azt is, hogy viszonya lett volna Máriával. Erre vonatkozóan orvosi igazolást is bemutatott, amely a lány „érintetlenségét bizonyítja”.

A meghallgatás után a fegyelmi bizottság tagjai a büntetés súlyosságán egyezkedtek, majd arra a következtetésre jutottak, hogy R. László „pártszerűtlenül viselkedett”, és tevékenységével súlyosan megsértette a „kommunista erkölcsöt”, ezért


„szigorú megrovás” pártbüntetésben részesítették.

A verdiktet jóváhagyásra felküldték a X. Kerületi Pártbizottságra, ahol azonban a fegyelmi bizottság enyhének minősítette az alapszervezeti ítéletet, és javasolta a „szigorú megrovás, mint utolsó figyelmeztetés” pártbüntetés kiszabását. Ezt a javaslatot fogadta el 1956. május 12-én a X. Kerületi Végrehajtó Bizottság, amely ezzel lényegében lezárta az eljárást.

Annyit más forrásokból sikerült kideríteni, hogy Mária (aki csak a DISZ tagja volt, azaz még nem párttag) esetében kezdeményezték a munkafegyelmi tárgyalás során történő elbocsátást, míg Lászlót leváltották DISZ-titkári funkciójából, de állásában megmaradhatott.

A fegyelmi bizottság tárgyalásán az is kiderült, hogy László nemcsak Máriáról, hanem más lányokról, sőt saját feleségéről is készített erotikus tartalmú felvételeket. Hogyan történhetett meg mindez: hogyan készíthetett tehát egy magasabb munkahelyi és pártfunkciót betöltő kommunista


aktfotókat egy másik kommunistáról?

Nos, akár erőszakkal akár ígéretekkel vette rá az üzemmérnök Máriát a fotózásra, akár nem, a kérdésre akkor is csak azt választ lehet adni, hogy azért készülhettek el az aktfotók, mert 1956 márciusában, az üzemi fotószakkör 1955-ös beindítása után, az 1953-as Nagy Imre kormányprogram utáni viszonylag szabadabb légkörben megvolt erre a lehetőség.

Mi lehet a történet konklúziója? A fotós és a modell tehát 1956 tavaszán úgy érezte, már megteheti, hogy megszegi a kommunista normákat, az ún. kommunista erkölcsöt. Átléptek egy határt, ami jelzi, hogy valami megváltozott a személyi kultusz éveihez képest. Az 1956 elején Sztálint elítélő Hruscsov-beszédről László ugyan nem tudhatott, de


a levegőben már érezni lehetett,

hogy változás készül, a kommunista diktatúra ekkor már közel sem volt olyan szigorú, mint korábban. László is elkezdte tágítani a számára addig meg nem kérdőjelezett, a párt által megszabott határokat. Az egyik ilyen ismert kísérlete sikerült is, hiszen a fotószakosztály – és benne az aktfotózást lehetővé tevő szakköri szabályzat – létrehozása az ő ötlete volt.

László persze üzemmérnökként és párttisztségviselőként valószínűleg többet engedhetett meg magának, mint egy egyszerű üzemi munkás, és ezt fel is ismerte. De véleményem szerint nem az esetleges hatalmi lehetőségeivel élt vissza, hanem abba a közerkölcstől távoli, bizonytalan szférába merészkedett, amitől a párt mindig is távol kívánta tartani tagjait. De úgy látszik 1955 végén, 1956 elején már nem figyelt fel mindenre a Párt vigyázó tekintete.

Ugyan rengeteg, több tízezer fegyelmi ügy volt csak Budapesten 1948 és 1956 között, azonban Mária és László esete ezen belül is


extrém kivételnek tűnik.

Pártkötődésük csak még intenzívebben jelzi, hogy ha már az állampárt szövetségesei is tudatosan megsértik a felállított normákat, akkor valaminek meg kellett változnia ebben az amúgy továbbra is nagyon merev és szigorú rendszerben.

Történetük bizonyítéka annak, hogy nemcsak a forradalommal, vagy éppen a Petőfi-körrel kezdődött el a társadalom átalakulása, hanem a háttérben a résztvevők számára láthatatlanul zajló változások (mint például a mentalitás megváltozása) már korábbra is visszavezethetőek. Vagyis arra mindenképpen jó például szolgálnak, hogy nem lehet egy konkrét politikatörténeti dátumhoz kötni a nagy társadalmi változások kezdetét.




ÉletmódRSS