2018. február 18. vasárnapBernadett
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Mások dicsfényében sütkérezni

Szalai Júlia 2002. szeptember 09. 16:45, utolsó frissítés: 16:45

Büszkék vagyunk a városunkban született hírességekre, legyen az költő, filmcsillag vagy politikus. Elég bármilyen homályos kapcsolatban állni egy sikeres emberrel ahhoz, hogy dicsfénye ránk is átsugározzon?



Jogos-e a büszkélkedés?

Az alacsony férfiak szívesen
<br />
hangoztatják, hogy Napóleon is
<br />
alacsony voltAz alacsony férfiak szívesen

hangoztatják, hogy Napóleon is
alacsony volt
Ha valaki publikussá próbálja tenni saját sikerét, dicsőségét, rendben van. Ha azt kürtöli világgá, hogy kapcsolatban áll egy sikeres személlyel, akinek sikeréhez ő maga is hozzájárult, mondjuk, ez is érthető. De ha kisujját sem mozdította az ügy érdekében? Akkor még mindig jogos a büszkélkedés? Igazságérzetünk azt súgná, hogy nem, mégis milliószor előfordul, hogy elég valamilyen tekintetben hasonlítanunk kiemelkedő személyiséghez, vagy kapcsolatban állnunk vele, máris jobban érezzük magunkat a bőrünkben. Az alacsony férfiak szívesen hangoztatják, hogy Napóleon is alacsony volt, a zsidók, hogy Einstein is zsidó volt, a szőke nők pedig, hogy Marie Curie is nő volt (pedig lehet, hogy fekete).


"MI vagyunk a legjobbak!"

A legtipikusabb helyzetek, amikor is érdemtelenül hangoztatjuk együvé tartozásunkat a kiemelkedő egyénekkel, a sport világában szoktak előállni. Gondoljunk csak a szurkolótáborokra. Pólóikon, plakátjaikon, gyakran pedig fennhangon is hirdetik, hogy "Mi vagyunk a legjobbak!", sosem azt, hogy "Ők (a csapat tagjai) a legjobbak!".

Azért, hogy e jelenséget lencsevégre kapják, néhány szociálpszichológus ezt a terepet választotta kutatásaihoz. Feltételezték, hogy egy énkép-védő mechanizmusról van szó: hajlamosak vagyunk azonosulni a sikeresekkel saját önértékelésünk, énképünk pozitivitásának alátámsztása érdekében. Kutatásaikat hét Egyesült Államok-beli egyetemi központban végezték, a nyári futballszezonban. Hogyha feltételezésük helytálló, akkor egy egyetem csapatának győzelme a diákok egyetemükkel vagy csapatukkal való identifikációjának erősödését fogja kiváltani, a csapat kudarca pedig ellenkezőleg: a diákok, hogy önértékelésük kárt ne szenvedjen, majd el próbálják távolítani magukat a vesztesektől.

Ha a csapat győz...Ha a csapat győz...
A kutatók a mérkőzést követő napon interjút készítettek a diákokkal. Arra lettek figyelmesek, hogy a diákok különböző névmásokat használnak a meccs elmesélésére attól függően, hogy győzött-e az egyetemük csapata vagy sem. Győzelem esetén: "nálunk jó volt a védelem", "a mi kapusunk elesett", sőt "mi veszítésre álltunk", de végül "mi győztünk". Kudarc esetén: "ők gyengén játszottak", "a középcsatárjukat lerúgták", végül "az eredmény 4-0 lett". A MI egyértelműen közelítésről, azonosulásról árulkodik, az ŐK és a névmás használatának elkerülése távolítási szándékra vall.

Másrészt azt is figyelték, hogy a diákok hogyan öltözködnek, milyen hovatartozásukról árulkodó ruházatot viselnek a mérkőzést követően. Győzelem esetén 30-40 százalékuk viselte magán az egyetem nevét, emblémáját vagy a focicsapat becenevét, pólókon, kitűzőkön, dzsekiken. Hogyha a csapatuk vesztett, ugyanez az arány 5 százalék alá esett.


Apró csalások a jó közérzetért

Abban az esetben, ha az ókori Perzsiában a királyi futárok győzelem hírét hozták a harctérről, bőségesen megvendégelték őket és ünnepséget rendeztek tiszteletükre, de ha rossz hírt hoztak, megölték őket. Hogyha két elem összekapcsolódik (futár + hír, vagy a mi esetünkben diák + focicsapat), akkor egyik extrém pozitivitása vagy negativitása átsugárzik a másikhoz való hozzáállásra is. Nyilvánvaló, hogy a futárnak semmi köze a harcosok kudarcához, nem ő idézte elő, sőt közre sem játszott benne, de ezt hiába próbálná meg a perzsa királynak elmagyarázni, úgysem lenne a dolognak jó vége.

"Mi vagyunk a legjobbak!"
Úgy tűnik, valamilyen szinten mindannyian tudatában vagyunk ennek a jelenségnek, és próbáljuk a saját hasznunkra kiaknázni. Mások dicsfényét használjuk arra, hogy a rólunk alakuló benyomást pozitívabbá retusáljuk, miáltal önértékelésünk is növekszik. Persze mindezt nem szarháziságból tesszük, csak valahogy önkéntelenül is úgy működik a pszichénk, hogy mentális egészségünk és jóllétünk, jó közérzetünk fenntartása érdekében hajlamos praktikus kis cseleket, apró önbecsapásokat bevetni.


Mások dicsfényében elhervadni

Aliz és Barbara barátnők, mindketten zenészek, versenyvizsgáznak a filharmónia zenekarába, de csak Barbarát veszik fel. A fenti elmélet szerint Aliznak sütkéreznie kellene a barátnőjéről rá vetülő dicsfényben, ehelyett azonban inkább hervadozni fog benne. Miért érzi magát Aliz pocsékul? A terület, amelyen barátnője kiemelkedőbb teljesítményt nyújtott, fontos volt saját identitása szempontjából, kompetencia-érzése e téren meghatározó volt önértékelésére nézve.

Hogyha olyasvalaki szárnyalta volna túl teljesítményét, aki idegen, nála idősebb, nem hasonlít hozzá, és semmiképp sem sorolható vele egy kategóriába, nem volna úgy leforrázva. A sütkérezés-elmélet tehát néha éppen az ellenkezőjébe is fordulhat: minél közelebbi a sikeres személy és minél fényesebb a teljesítménye, annál féltékenyebbek vagyunk, hogyha releváns az adott terület identitásunk szempontjából. Ezért ajánlott házastársaknak, hogy a családi béke megőrzése érdekében különböző területeken legyenek kiemelkedő sikereik. Így sütkérezhetnek a társukról rájuk vetülő fényben, és nem kell attól rettegniük, hogy társuk túlszárnyalja őket abban, amiben világelsők szeretnének lenni.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS