2019. február 21. csütörtökEleonóra
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Telefonos szeretetszolgálat Kolozsváron: a kérek találkozik az adokkal

kérdezett:Fülöp Noémi 2009. szeptember 30. 12:02, utolsó frissítés: 13:14

“Nagyon sok mindenre van megoldás, arra is, amire azt gondolod, hogy nincs” – mondja Sajó Norbert, a Református Telefonos Szeretetszolgálat önkéntese. #b#[kommentekkel]#/b#



“Amikor egy asszony a gyerekével kénytelen az állomáson aludni, ha ezt egyszer is az életben is megtapasztalnánk, akkor az állomáson azt látnánk, semmi olyan szervezet, még egy cédula sincs jelen, ahol segítséget kérhetnének. Nem föltétlenül szállást kerítünk éjszakára, de legalább egy csésze teát, egy szelet kenyeret, szakembert, orvost találunk” – vázolja Sajó Norbert, a Református Telefonos Szeretetszolgálat önkéntese.

Sajó NorbertSajó Norbert
A szolgálat önkéntesei minden pénteken 15 és 20 óra között a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet egyik csendes folyosójának végén, egy apró, de otthonos irodában várják, hogy megcsörrenjen a telefon. Egy-egy délután átlagosan tízen telefonálnak, ez május 29-e, a szeretetszolgálat indulása óta 173 hívást jelent. Mindannyian bekerülnek a szolgálat számítógépes adatbázisába, illetve a két-három havonta készülő kimutatásokba is.

Sajó Norbert hangsúlyozza, a szolgálat pénzügyei, az általuk kapott adományok felhasználási módja teljesen nyilvánosak. A szeretetszolgálatot kezdeményező és működtető Erdélyi Református Egyházkerület könyvelőségén bárki számára elérhetők a szolgálat elszámolása, beszámolói, amelyeket egyébként a sajtóban is közölnek.

A szolgálat indulását hét hónapos munka előzte meg – a csapatért két lelkipásztor: Balogh Csaba tanár, illetve Sógor Árpád ifjúsági lelkész felel, illetve jó néhány önkéntes is tagja, köztük Ferencz Amália, az Agnus rádió munkatársa, és maga Sajó Norbert. Sógor Géza lelkipásztor szintén vállal ügyeletet, és vannak orvos önkénteseik, lelki gondozóik, valamint olyan diákok, alkalmazottak, akik szabadidejükben takarítanak, bevásárolnak, látogatnak, beszélgetnek vagy éppen szállítanak.



Mi történik azokban az órákban, amikor a soros ügyeletes ott ül a telefon mellett?

Sajó Norbert: – Kétféle helyzet előtt áll, aki ügyeletezik: a hívás vagy sürgős, vagy megoldásra váró. Ha sürgős, igyekszik hamar dönteni. Élelmiszercsomagoknál a legkönnyebb a helyzetünk, mert megvesszük és azonnal kivisszük. Ha lelki gondozóra van szükség, vagy egyéb olyan helyzet adódik, ami szakembert, például orvost igényel, kérünk egy hét lefutási időt, amíg kapcsolatba lépünk a megfelelő szakemberrel, aki a megfelelő helyre érkezik. Péntek este általában felhívjuk egymást, elmondjuk, hogy jött egy ilyen ügy, én erre gondoltam, de van esetleg még valami ötletetek?


Kik telefonálnak? Milyen korosztály, milyen társadalmi réteg kér segítséget?

– Elég részletes kimutatásokat készítünk két-három havonta. Ezekből kitűnik, hogy egyre több munkanélküli jelentkezik, és hogy elég magas az átlagéletkor, rengetegen hívnak 70 fölött – de vannak egészen fiatalok: 20 évesek is. Masszívan jelen van a középréteg, főleg a munkakeresés ügyében.


Egy másik szempont a felekezeti. Bár úgy hirdettük meg magunkat, hogy református szeretetszolgálat, ezzel igazából azt akartuk az emberek tudtára adni, hogy valahová tartozik a szolgálat, nem egy fantom, van háttérszervezete, amely nem csak támogatja, hanem számon is kéri. Azon túl ha római katolikus, ha ortodox felekezetű, ha román, ha magyar hívott bennünket, készséggel válaszoltunk és minden ügy mellé maximálisan odaálltunk.

Bár csak Kolozsváron hirdettük meg a szeretetszolgálatot, nagyon nagy számban jelentkeztek más településekről, Szászfenesről, Marosvásárhelyről, de még Magyarországról, Németországból is. Hosszú távú terveink közé tartozik, hogy ez lánc- és hálózat-szerűen működjön Erdély-szerte.


Van-e lehetőségetek a más településen élőknek is segítséget nyújtani?

– Egyértelmű, hogy van – erre a Szilágy megyei Sarmaság jó példa: onnan hívott fel egy asszony bennünket, segítséget kért, és innen Kolozsvárról úgy néz ki, hogy az ügye napokon belül megoldódik. Kiderült, hogy azt a gondot abban a környezetben és élethelyzetben nehéz megoldani, de innen sokkal könnyebben találtunk megoldást.

A hölgy a férjének kért pénztámogatást térdprotézis-műtétre. Nálunk belső szabály, hogy mindenkinek segítünk, amiben tudunk, de megkérdezzük azt is, ki miben tud másnak segíteni. A hölgy elmondta, hogy van otthon 300 liter boruk, amit szívesen felajánlanának. Mivel nagyobb összeget a műtétre nem tudtunk szánni – pedig vannak komoly támogatóink –, azt találtuk ki megoldásként, hogy a nekünk szánt bort értékesítenénk, és az abból származó összeget visszautalnánk a családnak.

Ez önmagában segítség számukra, mert bortermesztő vidéken élnek, és nehezebben tudnák értékesíteni a borukat. Itt viszont nagyon nagy népszerűségnek örvend az ötletünk, hogy finom szilágysági bor eladó, aránylag jó árban – a 300 literből 130-at már eladtunk. A mi részünk ebben az, hogy megpróbáljuk értékesíteni, és elszállítjuk a bort, ami nem kis dolog, és költséges. Mi viszont ezt a költséget felvállaljuk.


Komoly támogatókat említesz – kik ők? És ha nem a térdműtétre, mire használjátok fel a tőlük kapott összegeket?

– Magánvállalkozók, akiket nem egy esetben idegenként kerestünk meg: a szeretetszolgálat még nem is létezett, egyszerűen bementem az irodájukba és segítséget kértem. Jókedvű, adakozó emberek, akik itt Kolozsváron vezetnek éttermet, kisebb-nagyobb vállalkozásokat, és havi rendszerességgel támogatják a szeretetszolgálatot. Mi cserében feltüntjük őket a szórólapjainkon.

<i>Fotó: Flickr, miriness - taking the summer to recharge bak soon</i>Fotó: Flickr, miriness - taking the summer to recharge bak soon

Úgy próbáljuk meg beosztani a pénzünket, hogy egy összeg minél több helyre jusson el: olyan helyekre igyekszünk elküldeni, ahol mentsvárként, utolsó fűszálként vagyunk jelen. A sarmasági házaspár esetében nem tartottuk elsődlegesnek, hogy anyagilag támogassuk őket, amikor saját erejükből, munkájukból elég szép összeghez tudnak hozzájutni. Egy városi, szegény család esetében más a helyzet: ott van egy bevétel – ha van, de nagyon nagy mértékben nő a munkanélküliek száma.


Rajtuk hogyan próbáltok segíteni?

– Talán ez az egyik legnehezebb tevékenységi körünk. Van 14 üzletember, akivel kapcsolatban vagyunk, van ezek között három nyitott, egy, aki még tehetős is, őket hívogatjuk: hogy van egy munkanélküli ügyvédnő...


… ez valós példa?

– Igen, ráadásul egy anya, gyerekkel. Felhívjuk az üzletembereket és megkérdezzük, van-e náluk munkalehetőség? Nincs. Felhívott egy fiatal srác, aki zenét tanul és pincérkedni szeretne, van-e hely? Nincs. Igazából ennél többet nem tudunk tenni. Azt, hogy ajánljuk a Fejvadászt, az újságokat, megtesszük. Megkérdezzük, van-e otthon internet, ha nincs, megpróbálunk itt keresgélni – ezen a téren a gyakorlati segítség kezd átmenni informatív jellegbe.


Mennyire ijesztőek, durvák az esetek, amelyekkel szembe kerültök?

– Felhívott egy asszonytestvér, hogy három napja nem evett semmit. Itt nincs idő leállni és ellenőrizni a dolgokat, hogy mennyi a fizetése, hogy osztja be, honnan kapott még támogatást – annyi időnk van, hogy megkérdezzük, valamire érzékeny-e. Vagyis aki lisztérzékeny, annak ne vigyünk lisztet, aki nem tud főzni, annak ne vigyünk rizset vagy laskát, hanem több hideg ételt. Aki pedig tud főzni, annak olyan ételt, amiből egy-kettőre tud rittyenteni egy levest, átvészelni a hétvégét.

Nagyon éles helyzet volt, amikor egy asszonytestvér megkeresett bennünket péntek délután, hogy péntek estétől hajléktalanná válik. Akkor tették ki az előző szálláshelyéről, és következő kilátásban sem volt. Ez nem csak a durva esetek sorába számolható, hanem arra is jó példa, hogy sok esetben a megoldást nem a pénz jelenti.

Mi csak a hölgy taxiját álltuk, addig a helyig, ahová elszállásoltuk – buszjegyre sem lett volna pénze. A nyilvántartásunkban szerepel jó néhány idősebb ember, aki magányos, egyedül van, házban él, és egy hölgynél 2-3 napra meghúzhatta magát. Néhány napon belül aztán kapott egy munkaszerződést Németországból – tehát tudta, hogy javulni fog a helyzete, és nem a végtelenségig küldtük volna a néni nyakára. Kellő óvatossággal kezeltük ezt az ügyet, elbeszélgettünk a hölggyel, a befogadó idős hölgy részéről szinte kizárt volt, hogy valami gond legyen.

<i>Fotó: Flickr, briankosena</i>Fotó: Flickr, briankosena

Megtörtént, hogy egy gyerek agyvérzést kapott éjszaka, másnap reggel bevitték a kórházba, és az orvos megállapította, hogy azonnal vinni kell Bukarestbe, egy speciális kezelésre. Ez váratlanul érte a családot, jelentős az útiköltség – aztán megoldódott másképp a helyzet, mentővel szállították el a gyereket. És erre mi hívtuk fel a figyelmüket, hogy ilyen helyzetben az állam köteles mentőt biztosítani.

Azok a nagyon durva esetek, amikor emberek váratlanul kerülnek krízishelyzetbe, és nincs olyan szervezet, amely azonnal, velük együtt lépve találnak megoldást a problémára. Nagyon sok szociális szervezet van, nagyon jól működnek, de mindegyik a maga medrében.


Nem okoz gondot, hogy nem "szakosodtatok" egyetlen területre?

– Ez nem azért történt így, mert nem jutott eszünkbe semmi, és azt mondtuk, foglalkozzunk akkor mindennel. Sokkal inkább tudatos vállalása volt annak, hogy hívjatok nyugodtan, bármivel kapcsolatban. Mert nagyon sok mindenre van megoldás, arra is, amire azt gondolod, hogy nincs – megtörténhet, hogy nemcsak hogy van megoldás, de hihetetlenül nevetséges a megoldás.

Felhívott egy asszonytestvér, hogy van neki négy gyereke, akiket minden évben elvisz vagy elküld táborba. Ennek a költsége annyi, amennyit az Iskola Alapítványtól kap az anyuka a négy gyerek után. A pénz késve érkezett, nem lehetett a táborra befizetni, az anyuka kétségbeesett. (Érdekes jelenség egyébként, egy szegény asszony, de többet ad a gyerekeinek, mint bármelyik milliomos).

Felhívott, hogy tudnánk-e kölcsön adni. Ez indításból nem volt szimpatikus, mert magam is beleértve, sokan nem szeretünk kölcsön adni – ha van egy annyi pénzem, ami fölösleges, odaadom, de nem kölcsönbe. Ha nincs, akkor nem adom. Mondtuk a hölgynek, hogy ez nem jó megoldás, kölcsönt nem adunk, nem vagyunk bank.

<i>Fotó: Flickr, robertgrovephotography</i>Fotó: Flickr, robertgrovephotography

De megkérdeztem, milyen táborról van szó – kiderült, hogy a Zurboló Egyesület néptánc-tábora. Megkérdeztem, felhívta-e már a szervezőket, kiderült, hogy nem, mert szégyellte volna. Ismerem a tábor szervezőit, felhívtam őket, és azt mondták, ötven gyerek mellé négy simán el tud menni ingyen is, nemhogy kölcsönbe.

A kétségbeesés alapvető vonása szerintem, hogy beszűkül a látókör, nem látjuk azt a sok lehetőséget, amit számítógép előtt ülve, egy higgadt, nyugodt, kipihent ügyeletes kolléga, lelkész, szakember láthat – ebben látom a szeretetszolgálat egyik alapját.


De gondolom, nem csak negatív tapasztalataitok voltak...

– Májusban – akkor már keményen válság volt – megkerestem 30 üzletembert . Ebből 12 azt mondta, hogy szívesen támogatna, de máris kölcsönökből tartja fenn a cégét. Hat hallani se akart róla, viszont 14 azt mondta, hogy igen – ez már egy pozitívum. A tizennégyből volt egy üzletember, akinek amikor azt mondtuk, hogy egy havi összeggel támogassa a szeretetszolgálatot, azt mondta, ne vicceljünk, ő ennél ötször többet ad. Ez nem pozitívum, ez csoda. Csoda számomra az is, hogy a tizennégyből tizenhárom tartja is magát a megállapodáshoz.

De csoda volt az is, amikor egy munkanélküli ember felhívott bennünket, hogy van egy autója, amelyet nincs pénze fenntartani, de ha a szolgálatnak segíthet vele, jön. Azóta minden pénteken itt van – annyit kért, hogy az üzemanyagköltségeit fedezzük. Csoda az is, hogy Hamburgból felhívott egy teljesen idegen asszony, hogy hallott rólunk, és népszerűsíteni szeretné az ügyet Németországban és Hollandiában.

Érdekes módon a kérések a felajánlásokkal sok esetben találnak. Volt olyan, hogy felhívott egy hetven-valahány éves asszony, hogy szédül, bizonytalan, de jól érzi magát – szívesen kimenne sétálni valakivel. Két hívással később jelentkezett egy asszony, nem azért, hogy kérjen, hanem hogy felajánljon: szívesen beszélgetne, főleg fiatalokkal, szívesen bevásárolna, vagy elmenne valakivel sétálni. Azonnal megadtuk a telefonszámukat egymásnak, és azóta gyönyörűen megy a dolog.

A július végi kimutatásunkból (amelyet átadtunk a támogató, fenntartó szervezeteknek) kitűnt, hogy a bennünket hívók 15 százaléka azért hívott, hogy felajánljon. Ami megint csoda. Nagyon sok a közbenjáró hívás: szerintem a négy-öt százalékot is üti azoknak a száma, akik nem magukért hívnak bennünket, hanem mert látnak egy szenvedő szomszédot, embertársat, egy hajléktalant, akit lehet, hogy rendszeresen támogatnak, de rájönnek, hogy így is segíthetik őt.

<i>Fotó: Flickr, lelyha</i>Fotó: Flickr, lelyha

Volt néhány alternatív tevékenységünk is: elsőként egy kirándulás olyan gyerekek számára, akik nem voltak sehol idén nyáron. Reménykedtünk abban, hogy az első tanítási napon nem maradnak furcsa szájízzel, amikor megkérdezik, ki hol járt nyáron.

Volt ingyenes hallásszűrés-vizsgálat, egy orvos fogadta azokat, akiknek gondjuk van a hallásukkal – akár ingyenes hallókészüléket is kapohatott az illető. A legutóbbi az iskolakezdő csomag volt: 80 tanévkezdő csomagot állítottunk össze, ezeket juttattuk el lelkipásztorok és iskolák segítségével olyan családokba, ahol gond az évnyitás.


Terveztek további rendezvényeket, segítő akciókat?

– Távlati terveink közé tartozik a felolvasó hónap, amikor egy diák egy hónapig és idős embereknél – de nemcsak: gyengén vagy nem látó embereknél – felolvas naponta egy személyes igény alapján kiválasztott könyvből. Szervezünk családi délutánt társasjátékokkal, színházba szeretnénk elvinni rászoruló gyerekeket, akik esetleg nem is voltak még kulturális rendezvényen. Van a bibliaosztó kampányuk, aminek a lényege az, hogy ingyenes, nagy betűs bibliát kapjanak a gyengén látó, idős emberek.

És van a magányosok karácsonya: szeretnénk, hogy személyesen találkozzunk a várossal, és ez legyen olyan alkalom, amikor népzenével, indiai útbeszámolóval, klasszikus zenével, gyermekvers-műsorral, kórussal, vacsorával, tombolával, ajándékkal várjuk őket – december 17-én délután, a Bethlen Kata Diakóniai Központban. Szeretnénk legalább karácsonykor megszüntetni azt a fogalmat, hogy magány.

Azt üzentem az embereknek májusban, hogy ha valaki vásárolt a piacon egy kiló nagyon finom, édes cseresznyét, hívjanak fel, mondják el, örvendjünk együtt. Ha valakinek bánata van, gyászol, bajban van, hívjon. Ha elutazik, a gondozottja magára marad, ezt is megpróbáljuk megoldani. Persze nyitva hagyjuk az ajtót a támogatók előtt, újabb szórólapokat nyomtatunk, újabb támogatókat népszerűsíthetünk rajtuk.

Segítség a jelnyelvben
<br />
<i>Fotó: Flickr, Paper Rabbit</i>Segítség a jelnyelvben
Fotó: Flickr, Paper Rabbit

Szeretnénk valahogy elérni a legelnyomottabb, a legnagyobb szélsőségekben élő emberek közé – mert vannak hangok, amelyek nem érnek el a megfelelő helyekre, mert túl halkak, túl gyengék, túl erőtlenek. Ezeket szeretnénk megtalálni, és legalább annyiban segíteni őket, hogy hangosabban tudjanak kiabálni azok felé a szervezetek felé, amelyek komolyabb, masszívabb segítséget tudnak nyújtani.

Nem lankadva, hanem egyre nagyobb erőre kapva próbálunk meg jelen lenni – azt hiszem, ez a szó nagyon kifejező: jelen lenni nem feltétlenül azt jelenti, hogy amerre járunk, cirkuszolunk, vagy amerre járunk, pénzt szórunk vagy pénzt koldulunk. Jelen lenni úgy is lehet, hogy tud a város egy olyan telefonszámot, amely fix időben hívható, és egyetlen akadálya lehet annak, hogy elérjenek rajta: az, hogy foglalt.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS