2019. június 19. szerdaGyárfás
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Melegekkel szembeni tolerancia: Kelet és Nyugat közt húzódik a határ

2009. szeptember 04. 11:11, utolsó frissítés: 2009. szeptember 05. 01:50

London konzervatív polgármestere rózsaszín kalapban vezeti a melegfelvonulást, Kelet-Európában a hatóságok nem szavatolják a melegtüntetés biztonságát.



Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata biztosítja az egyenlő jogokat a kisebbségek, így a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű közösségek számára minden demokratikus országban. Legalábbis ez érvényes elméletben, mert a gyakorlat azt bizonyítja, hogy az alapvető értékek tisztelete, az egyenlő lehetőségek szavatolása még nem érvényesül teljesen, és szerte a világon jelenleg sokakat diszkriminálnak szexuális beállítottságuk miatt. A választóvonal az alábbiak szerint Nyugat és Kelet között húzódik.

Forrás: flickrForrás: flickr

Németországban a mássághoz való jogot – kisebb szélsőséges csoportoktól eltekintve – senki nem kérdőjelezi meg, az teljes mértékben elfogadottá vált. Ezt a toleranciánál többet jelentő elfogadottságot jelzi, hogy a New York-i Christopher Streeten 1969-ben kitört zavargások - a meleg közösség első olyan fellépése, ahol kiálltak jogaikért - emlékére itt évtizedek óta minden évben megrendezik a homoszexuálisok és a leszbikusok felvonulását.

A júliusi berlini és kölni rendezvényeken rendszerint több százezren vesznek részt azonos jogokért és társadalmi egyenjogúságért tüntetve. A rendezvényeknek általában több a nézője, mint a résztvevője, de a felvonulások békésen, minden incidens nélkül zajlanak.

Ami a melegek jogait illeti, a Bundestag 2001-ben hagyta jóvá az úgynevezett Eingetragene Partnerschaft (bejegyzett partneri viszony) elnevezésű törvényt, amely rendezi az élettársi kapcsolatra lépő azonos neműek jogi helyzetét. Ennek megfelelően ha a szóban forgó két személy az illetékes anyakönyvi hivatalban törvényesen bejegyezteti magát, a legtöbb területen ugyanazok a jogok és kötelezettségek vonatkoznak rájuk, mint az eltérő nemű házastársak esetében. Némileg nehezebb a helyzetük az adózás területén és gyermeket sem fogadhatnak örökbe.

A társadalmi elfogadottság jele, hogy az ország elismert politikusai között több meleg is van. Klaus Wowereit, Berlin polgármestere volt a német politikusok közül az első, aki 2001 tavaszán nyíltan elismerte azonos neműek iránti vonzódását, mint ahogy a nyilvánosság előtt vállalta másságát Guido Westerwelle, a liberális német Szabad Demokrata Párt elnöke is.

Ausztriában a 14. melegfelvonulást tartották az idén. A szervezők becslései szerint az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is mintegy 120 ezren vettek részt a Szivárvány-parádénak nevezett bécsi rendezvényen. A belvároson körbevonuló békés, karneváli hangulatú menet alkalmából 2008 óta a parlament előtt is felhúzzák a melegjogi mozgalom jelképének számító szivárványszínű zászlót. Az atrocitásoktól mentes felvonuláson ebben az évben is részt vett az egyik kormánypárt, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) és az ellenzéki Zöldek egy-egy kocsija is.

A felvonulást követő beszédekben többen – köztük a két párt szónokai – az azonos neműek élettársi kapcsolatának jogi elismerése mellett foglaltak állást. A kormánykoalíció pártjai – az SPÖ és a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) – elvben már megegyeztek a bejegyzett élettársi kapcsolat törvénybe iktatásáról, s a legutóbbi nyilatkozatok szerint még az év végéig tető alá akarják hozni a jogszabályt. Az ma még nem világos, hogy milyen jogokat biztosítana a törvény.

Az idei bécsi parádé résztvevői két évfordulót is ünnepeltek. Negyven éve történt az a melegjogi mozgalom kezdeteként számon tartott esemény, amikor a Stonewall Inn nevű, főleg homoszexuálisok által látogatott bárban végrehajtott rendőrségi razzia után zavargások törtek ki a New York-i Christopher Streeten. A másik évforduló a bécsi melegjogi mozgalomhoz fűződik, amelyet harminc éve alapítottak.

Franciaországban 1971-ben alakult meg a homoszexuálisok jogait védő első szervezet, tiltakozásul egy homofób rádióműsor ellen. Az első önálló melegfelvonulást 1977-ben rendezték Párizsban ezer résztvevővel, az első jelentős megmozdulásra pedig 1981-ben, néhány héttel az elnökválasztás előtt került sor: 10 ezren vonultak utcára a homoszexuálisok hátrányos megkülönböztetésének megszüntetését követelve. Néhány nappal később Francois Mitterrand szocialista elnökjelölt ígéretet tett arra, hogy megválasztása esetén eltörli a homoszexualitás büntethetőségét.

Az AIDS elleni küzdelem és a homoszexuális párok életközösségét elismerő törvény követelése adott új lendületet a mozgalomnak: 1993-ban ismét 10 ezren demonstráltak a francia fővárosban, 1994-től pedig vidéken is felvonulnak a melegek, idén már 15 városban.

A párizsi Meleg Büszkeség Napja az elmúlt években sok százezer embert vonzó zenés tömegdemonstrációvá vált a belvárosban.

Tíz évig tartó társadalmi vitát követően az 1998-as melegfelvonulás követelései adták az utolsó lökést a francia nemzetgyűlésnek, hogy elfogadja az élettársak, köztük a homoszexuális párok életközösségét elismerő törvényjavaslatot (PACS), amely a homoszexuális pároknak a házaspárokéhoz közelítő jogi státust biztosít.

Két évvel később olyan diszkriminációellenes törvényt is elfogadott a parlament, amely a szexuális orientáció miatti megkülönböztetést bünteti. A melegfelvonulás szervezőit először 2003-ban fogadta a kormányfő, a konzervatív Jean-Pierre Raffarin, majd a következő évben a homofób kijelentések büntethetőségéről fogadott el törvényt a parlament.

Míg az ezredfordulón a franciák fele ellenezte a homoszexuális párok házasságkötésének engedélyezését, ma már többségben vannak azok, akik támogatnák annak bevezetését. Az azonos neműek általi örökbefogadás gondolata is egyre elfogadottabbá válik, bár egyelőre az ellenzők vannak többen. Civil szervezetek szerint így is több mint százezer olyan francia család létezik, amelyben azonos nemű szülők jogi elismerés nélkül nevelnek gyermeket.

Belgium nagyon liberális országnak számít mind a melegek garantált jogait, mind a társadalmi felfogást illetően: az azonos neműek házasságát – Hollandia után – a világon második országként, 2003-ban legalizálták Belgiumban. Az azonos nemű házasfeleket ugyanolyan jogok illetik meg, mint a heteroszexuális házaspárokat. A katonai szolgálattól sem tiltják el a homoszexuálisokat.

Szintén 2003-tól fogva törvény tiltja a szexuális orientáció alapján történő hátrányos megkülönböztetést a foglalkoztatás területén.

Azt az életkort, ami fölött szexuális kapcsolat létesítése a felek kölcsönös egyetértése alapján megengedett – tehát amikor a jog már nem vélelmezi a kiskorú sérelmére elkövetett erőszakot – 1985 óta a heteroszexuális és az azonos neműek közötti kapcsolat esetében egyaránt 16 évben határozza meg a törvény. Azt megelőzően a határ csak a heteroszexuális kapcsolat esetén volt 16 év, azonos neműek kapcsolata esetében 18 év.

A belgiumi közfelfogás nem ütközik meg a homoszexuálisokon, egy uniós felmérés azt mutatta, hogy a megkérdezett belgák 62 százaléka helyesnek tartaná, ha egész Európára kiterjesztenék az azonos neműek közötti házasság lehetőségét. Az országban, főképp a nagyobb városokban sok melegklub működik, teljesen nyilvánosan. Számos melegszervezet tömörül a flamand, a vallon, illetve a brüsszeli szövetségükbe.

Brüsszelben 1996 óta minden májusban tartanak melegfelvonulást, de ilyen rendezvények olykor más városokban is vannak. Ezek egyre inkább tisztán népünnepély jellegűek, hiszen a jogegyenlőségre irányuló politikai követelések immár csaknem teljesen megvalósultak. A parádékon rendszeresen feltűnnek ismert politikai személyiségek – az egyetlen kivétel ilyen szempontból a Vlaams Belang (Flamand Érdek) nevű szélsőjobboldali politikai csoportosulás.

A liberális szellemiségéről ismert Hollandiában a homoszexuálisok széles körű jogokkal rendelkeznek, az évtized eleje óta beleértve az azonos neműek házasságát is. A holland párokat ma már lényegében minden olyan jog megilleti, ami a különnemű házaspárokat – akár gyermeket is örökbe fogadhatnak.

Az országban rendszeresen tartanak melegfelvonulásokat, évente többet is. Ezekre többnyire külföldről is érkeznek résztvevők, egyes rendezvények – például a százezres látogatottságú amszterdami augusztusi vízi parádé – ma már jelentős turistalátványosságnak is számít. De tartottak már melegolimpiát, homoszexuális rendőrök találkozóját, rózsaszín karácsonyt is Hollandiában.

A kormány tavaly – az uralkodóház képviselőjének jelenlétében – megállapodást kötött Amszterdam, Rotterdam, Hága és Utrecht város vezetőivel, és ebben a polgármesterek erélyes fellépésre kötelezték el magukat a homoszexuálisokkal szembeni hátrányos megkülönböztetés, a megfélemlítés és az erőszak ellen. Amszterdamban és Hágában szobrot is emeltek a homoszexuálisok elnyomása és üldözése elleni harc jelképéül.

Hollandia nemzetközi szinten is igyekszik előmozdítani a melegek egyenjogúságát, egyebek között szóvá teszi a napvilágra került eseteket. Az általa segélyezett fejlődő országokra igyekszik nyomást gyakorolni a homoszexuálisokkal szembeni esetleges megkülönböztetések visszaszorításának érdekében.

Job Cohen amszterdami főpolgármester nemrégiben ugyan felhívta a figyelmet, hogy az utóbbi években megszaporodott a homoszexuálisok elleni erőszak, de a felvonulások továbbra is zavartalanul bonyolódnak le Hollandiában. A populista politika népszerűsödésével párhuzamosan fokozódott valamelyest a melegek jogainak bírálata a közéletben is.

Londonban több százezres tömegeket vonzó népünnepély jellegét ölti évről évre a nagy-britanniai melegfelvonulás: a tavaly nyári London Pride-rendezvényen becslések szerint félmillióan vettek részt.

Az esemény központja általában a híres Trafalgar-tér, ahol Nelson admirális szobrának tövében színes kirakodóvásár, emellett különböző társadalmi szervezetek pavilonjainak százai várják a részvevőket. Tavaly egész napos koncertsorozat is volt a téren, és megjelentek a brit szakszervezetek is, amelyek sátraiban homofóbia elleni kampánykiadványokat osztogattak. A szervezők az eseményt már évek óta kulturális fesztiválként, és – a korábbi gyakorlattól eltérően – nem a melegek jogaiért rendezett tiltakozó demonstrációként jelentik be a hatóságoknál.

A tavalyi London Pride-felvonulást Boris Johnson, London nem sokkal korábban megválasztott konzervatív polgármestere vezette rózsaszín kalapban, és a rendezvényen először vehettek részt a hadsereg meleg tagjai egyenruhában.

A rendezvények idejére London egész belvárosát lezárják, még a kormányzati negyed főutcáját, a Whitehallt is. Az eseményt semmilyen komolyabb incidens nem szokta megzavarni.

A melegjogi mozgalmak szülőhazájában, az Egyesült Államokban sok városban minden évben megrendezik a meleg büszkeség napját, illetve fesztiválját. Idén mintegy száz felvonulást tartanak Los Angelestől Las Vegason át Washingtonig.

A tengerentúli leszbikus, homoszexuális, bi- és transzszexuális (LGBT) közösség a nyugati parti San Franciscóban tartja az Egyesült Államok, egyben a világ leghíresebb és legnagyobb fesztiválját. A látványos júniusi parádé – amelyen több száz aktivistacsoport vesz részt – nézők százezreit vonzza. A rendezvényt gyakran meglátogatják az LGBT-közösség szavazatainak megszerzésére törekvő politikusok.

A meleg büszkeséget hirdető amerikai felvonulásokon évek óta nincsenek erőszakos események. A rendőrség mindig jelen van, de a biztosítás többnyire csak jelképes.

Az Egyesült Államokban szövetségi szinten ugyan nem tiltják a homoszexualitás alapján történő diszkriminációt, de több államban és körzetben léteznek ilyenek előírások. A közvélemény többsége szerint leginkább az LGBT-kisebbség van kitéve előítéleteknek és hátrányos megkülönböztetésnek. A fiatalok az átlagosnál elfogadóbbak a melegek jogait illetően. Az egyneműek hat szövetségi államban házasodhatnak, 27 állam törvényei viszont tiltják ezt. A hadseregben nem szolgálhat az, aki nyíltan vállalja másságát.

Szerbiában a homoszexuálisok idén a sarkukra álltak, s komoly szervezéssel nemzetközi támogatást szerezve igyekeznek megtartani szeptember 20-ára Belgrádba meghirdetett felvonulásukat, amely az első, a szerb fővárosban a Meleg Büszkeség Napján megtartott demonstráció lenne. Tavaly is készültek rá, de nem lett parádé, mert senki sem vállalta a résztvevők biztonságának szavatolását.

A szerbiai közhangulat nem tűri a nemi identitás megfogalmazásában a másságot, s még az európai irányultságúnak nevezett, a Demokrata Párt által irányított belgrádi kormánykoalíciónak is van olyan vezető politikusa - Dragan Malkovic Palma, az Egyesült Szerbia párt vezetője -, aki nemrég lapinterjúban emelt szót a melegek ellen.

Az idei demonstráció előjelei sem biztatóak: Sasa Jankovic ombudsman nem egészen egy hónapja emelte fel szavát a homoszexuálisok elleni erőszakot, lincselést szorgalmazó belgrádi graffitik, egyéb felszólítások ellen.

A demonstrációra készülők legfeljebb a Vajdaságban számíthatnak némileg kedvezőbb légkörre. Újvidéken tavaly a leszbikusoknak sikerült megtartani összejövetelüket, amelyről sokan tudtak, de amelyet senki sem támadott meg.

A megmozdulás kezdeményezői felvették a kapcsolatot mindazon országok belgrádi nagykövetségeivel, amelyekből résztvevőket várnak, hogy együtt lépjenek fel a szerb hatóságoknál az esemény biztonságának szavatolása érdekében.

Melegszervezetek szerint Ukrajnában magas fokú a homofóbia, ami elsősorban az egyes állami szervek intézkedéseiben, politikusok és egyházi vezetők kijelentéseiben és szélsőséges csoportok megnyilvánulásaiban érhető tetten.

Ukrajnában az utóbbi években egyre bátrabban hallatják hangjukat a homoszexuálisok jogainak védelmét felvállaló szervezetek vezetői és aktivistái, de a homoszexualitás alacsony szintű társadalmi elfogadottsága miatt az ukrán melegek gyakorlatilag csak a nagyvárosokban merik nyilvánosan felvállalni identitásukat, így melegrendezvényeket leginkább csak Kijevben és a milliós városok némelyikében tartanak, ott sem rendszeresen.

A tavalyi és a tavalyelőtti kijevi melegparádék ugyan rendbontás nélkül lezajlottak, de a 2007-es melegfelvonulást megelőzően az Ukrajnai Egyházak Tanácsa a homoszexualitást elítélő nyilatkozatot tett közzé, arra szólítva fel a parlamenti pártokat, hogy ne engedélyezzék a melegházasságok törvényesítését.

Az ukrán vidéki városokban elvétve megtartott melegfelvonulásokat rendre megzavarják. Legutóbb idén májusban Lembergben tojásokkal és petárdákkal dobálták meg a melegparádé résztvevőt, míg Nyikolajevban a városi bíróság betiltotta a homoszexuálisok májusi fesztiválját.

Néhány hete az ukrán emberjogvédők és homoszexuális szervezetek tiltakozását egy, a katonai és rendőrtiszti főiskolák számára rendszeresített tankönyv váltotta ki, amely „nemi aberrációként” tüntette fel a homoszexualitást.

Oroszországban a melegek jogait semmiféle törvény nem biztosítja; ennek megfelelően határozottan kirekesztő módon tekintenek rájuk a hatóságok, az emberek, s értelemszerűen az ortodox egyház is szót emel időről időre a homoszexualitás ellen.

Míg a harmincas években kifejezetten üldözték a melegeket, vagy akiket annak tartottak, a nyolcvanas években megjelentek az első nekik szánt szórakozóhelyek, s ezekből ma már sok van, legalábbis az orosz fővárosban.

Az utóbbi években néhány aktivista kemény harcot vív a hatóságokkal: évente megpróbálják megrendezni a melegfelvonulást, de ezt nem csak Moszkvában, hanem másutt sem engedélyezik. Ezért az orosz jogi út végigjárása után a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordultak. Közben idén már látványos lépésekre szánták el magukat: a felvonulást megpróbálták megtartani – igen kevés résztvevő mutatkozott, s azokat előállította a rendőrség. Két leszbikus nő kérte házassága bejegyzését, s amikor ezt nem engedélyezték, szintén bírósághoz fordultak, az ügy jelenleg legfelsőbb bírósági tárgyalásra vár.

Csehországban meglehetősen toleráns a társadalom az egyneműek kapcsolata iránt. A rendszeresen készített országos felmérésekből kitűnik, hogy míg 1990-ben csupán a lakosság 10 százaléka nyilatkozott kedvezően a melegekről és a leszbikusokról, addig jelenleg ez az arány már 75 százalék.

A homoszexuálisoknak számos klubjuk és több szervezetük van, amelyek közül a legjelentősebb a SOHO. Nyilvános rendezvényeikkel, felvonulásaikkal nincsenek problémák, és a sajtó is gyakran foglalkozik a témával. Egy évtizeden át tartó viták után – 2006-ban – törvényesítették a bejegyzett partnerség intézményét, ami jelentékenyen hozzájárult a kedélyek megnyugtatásához.

Az elmúlt három évben már több mint 1500 ilyen partnerség született, s alig két-három tucat bomlott fel. Számos ismert személyiség – például Robert Vano, a magyar származású világhírű prágai fényképész – is nyíltan vállalja másságát. "Számunkra nem a bejegyzett partneri kapcsolatok száma a fontos, hanem az, hogy immár három éve lehetőségünk van hivatalosan rendezni együttélésünket" – nyilatkozta újságíróknak Jirí Hromada, a SOHO egyesület elnöke. Hromada szerint a bejegyzett partnerséget többnyire a férfiak igénylik, mert az ő együttélésüket a társadalom még ma is kritikusabban szemléli, mint a leszbikus nőkét.

Csehországban a bejegyzett partnerséget is épp úgy az anyakönyvi hivatalban kötik meg, mint férfiak és nők házasságát. A bejegyzett partnereknek joguk van egymás egészségi állapotának megismerésére, a közös tulajdonra, az öröklésre, de gyermeket nem fogadhatnak örökbe. A partnerek saját gyermekeiket maguk nevelik.

A hatályos szabályozást erőteljesebben csak a katolikus egyház, a kereszténydemokrata párt és Václav Klaus államfő bírálja. Szerintük az egyneműek partneri kapcsolatának hivatalos elismerése "természetellenes".

Merőben eltér a helyzet Szlovákiában. Itt az egyneműek élettársi kapcsolatának hivatalos elismerése évekkel ezelőtt felvetődött ugyan, de már a csírájában elhunyt, s a változás ma sem tűnik közelinek.

A társadalom és a közvélemény jelentős része ugyanis a katolikus klérus befolyása alatt áll, amely határozottan ellenzi az egyneműek kapcsolatának bármiféle legalizálását. A 2006-os parlamenti választás előtt a szlovákiai katolikus püspökök pásztorlevélben szólították fel az embereket, hogy csak olyan pártokra és egyénekre szavazzanak, amelyek "síkra szállnak az egészséges házasságért és családért, az élet védelméért a fogantatástól a természetes halálig". Útmutatásuk szerint egy "felelősen gondolkodó" katolikus választópolgár nem szavazhat olyanokra, "akik olyan természetellenes kezdeményezéseket támogatnak, mint a homoszexuálisok élettársi kapcsolatának elismerése".

Ennek megfelelően a melegek és a leszbikusok Szlovákiában nyilvánosan nem, vagy csak igen ritkán vállalják másságukat, mert tartanak tőle, hogy kiközösítik őket. Egy néhány éve készített felmérés szerint a homoszexuálisok csaknem fele még a szülei előtt is titkolja másságát.

A kilencvenes években voltak kezdeményezések melegfelvonulásokra, de erős társadalmi ellenállásba ütköztek. A téma tárgyszerű elemzése a sajtóban csak ritkán kap teret. Szociológusi vélemények szerint mindezek ellenére az utóbbi években bár mérsékelten, de mégis növekszik a szexuális másság elfogadása a szlovák társadalomban is.

Romániában az esélyegyenlőségről szóló törvény minden téren tiltja a melegek hátrányos megkülönböztetését, így a munkavállalás és a szolgáltatások területén is. A jogszabály lehetővé teszi e csoport számára a felvonulásokat, a tüntetéseket, a szabad véleménynyilvánítást, alkalmazva ezzel az Európai Unió jogrendszerét. A melegek házasságát a törvény tiltja, de az együttélést illetően nem létezik szabályozás.

Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács volt elnöke az MTI-nek elmondta: a gyakorlatban nem ilyen egyértelmű a helyzet. A melegek ugyanis a társadalomban az első négy leginkább visszautasított közösség közé tartoznak az AIDS-fertőzöttekkel, a romákkal és a szellemi fogyatékosokkal együtt.

Bukarestben minden évben megszervezik a melegfesztivált. Korábban Kolozsváron és Temesváron is próbálkoztak ezzel, de túlságosan nagy volt az ellenállás a helyi közösség részéről. Az első melegfelvonulásra 2005-ben kerül sor. A polgármesteri hivatal akkor megtiltotta a demonstrációt azzal az ürüggyel, hogy nem tudja biztosítani a megmozdulás zavartalanságát. Traian Băsescu államelnök az egyik román televízióadó kamerái előtt egyenes adásban közölte: a tiltó döntés szerinte húsz évvel vetné vissza Romániát. Végül is az engedély megszületett.

Azóta minden esztendőben megtartják a felvonulást, amelyet azonban élesen ellenez a romániai ortodox egyház. A szélsőjobb Noua Dreaptă ellentüntetéseket szervezett, tagjai megpróbáltak rátámadni a melegekre. A román hatóságok azonban mindig sikeresen, de kemény eszközökkel megakadályozták a komoly összetűzéseket.


Forrás: MTI


Megjegyzés: az anyag 3. bekezdésében az "a New York-i Christopher Streeten 1969-ben tartott első melegparádé emlékére" részt a következőképpen módosítottuk: "a New York-i Christopher Streeten 1969-ben kitört zavargások - a meleg közösség első olyan fellépése, ahol kiálltak jogaikért - emlékére". [2009.09.05, 01:49]

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS